HARMINC ÉV UTÁN VISSZATÉRT AZ APÁM – A LEVÉL, AMELY EGY EGÉSZ CSALÁD ÉLETÉT MEGVÁLTOZTATTA

2. RÉSZ – A férfi, akit nem akartam apának nevezni

Gábor még mindig az irodámban állt.

A kezében tartotta a régi fényképet, amelyet az asztalomon talált. Sokáig nézte anyám fiatal arcát, majd óvatosan visszatette a helyére.

– Gyönyörű volt – mondta halkan.

– Most is az – feleltem.

– Tudom. Csak… annyi mindenről lemaradtam.

– Nem lemaradt. Elment. Ez két különböző dolog.

Nem vitatkozott.

Leültem vele szemben, és újra elővettem a levelet.

– Azt mondta, harminc éve őrzi ezt. Soha nem próbálta ellenőrizni, valóban anyám írta-e?

– Próbáltam. Elmentem a házukhoz, de az édesapja nem engedett be. Később azt mondta, Éva már nem akar látni.

– És maga ennyivel beérte?

Gábor lehunyta a szemét.

– Nem. De féltem.

– Mitől?

– Attól, hogy valóban nem kellek neki. Attól, hogy ha újra megpróbálom, megint elutasítanak. És attól is, hogy nem tudnék olyan életet adni neki, amilyet megérdemel.

Felálltam.

– Tudja, mi a legrosszabb? Nem az, hogy szegény volt. Nem az, hogy nem volt autója vagy pénze. Hanem az, hogy anyámnak soha nem volt lehetősége elmondani a saját történetét.

Gábor rám nézett.

– Szeretném megismerni a lányomat. Ha megengeded.

– Harminc évig nem voltam fontos magának. Most miért lennék az?

Nem válaszolt.

Az ajtóhoz kísértem.

– Holnap reggel kilenckor jöjjön vissza. Addig beszélek anyámmal.

A férfi bólintott.

– Köszönöm.

– Ne köszönje. Még semmit sem ígértem.

Amikor becsukódott mögötte az ajtó, sokáig mozdulatlanul álltam.

Harminc év után először nem tudtam, mit érzek.

Leave a Comment