24. RÉSZ – A név, amelyet végre kimondtam

Aznap este együtt vacsoráztunk.
Anyám a konyhában terített.
Gábor segített neki.
Én az ajtóból figyeltem őket.
Aztán megszólaltam:
– Apa, oda tudnád adni a poharakat?
Gábor kezéből majdnem kiesett a tányér.
Lassan megfordult.
– Mit mondtál?
Én is meglepődtem a saját szavaimon.
– Azt, hogy add ide a poharakat.
Elmosolyodott.
Nem kérdezett többet.
De láttam a szemében, hogy ez a két szó többet jelent neki bármilyen ajándéknál.









