4. RÉSZ – A találkozás előtt

Másnap reggel korábban érkeztem az irodába.
A recepción megkérdeztem, hogy Gábor bejött-e dolgozni.
– Igen, igazgató asszony. Már lent van a raktárban.
– Kérem, szóljanak neki, hogy ma ne dolgozzon. Jöjjön fel az irodámba.
Amikor megérkezett, láthatóan ideges volt.
– Beszéltél vele?
Bólintottam.
– Tudja, hogy maga itt van.
Gábor leült, és összekulcsolta a kezét.
– Haragszik?
– Nem tudom. De el fog jönni.
A férfi szemében remény villant.
– Tényleg?
– Igen. De szeretném, ha megértené: nem azért hívtam ide, hogy minden azonnal rendbe jöjjön.
– Megértem.
– Nem lehet harminc év fájdalmát egyetlen beszélgetéssel eltüntetni.
– Tudom.
Az ajtó ekkor kinyílt.
Anyám lépett be.
Egyszerű bézs kabátot viselt, a kezében egy kis táskát tartott. Amikor meglátta Gábort, megállt.
A férfi felállt.
– Éva…
Anyám szeme megtelt könnyel.
– Gábor.
Egyikük sem mozdult.
Aztán Gábor tett egy lépést felé.
– Sajnálom.
Anyám megrázta a fejét.
– Én is.
És harminc év után először újra egymás szemébe néztek.









