HARMINC ÉV UTÁN VISSZATÉRT AZ APÁM – A LEVÉL, AMELY EGY EGÉSZ CSALÁD ÉLETÉT MEGVÁLTOZTATTA

5. RÉSZ – Az igazság, amelyet senki sem mondott ki

Anyám leült a kanapéra.

Gábor vele szemben foglalt helyet, de olyan távolságot hagyott közöttük, mintha attól félne, hogy egyetlen rossz mozdulattal ismét elveszíti.

– Miért nem kerestél? – kérdezte anyám.

Gábor elővette a régi levelet.

– Ezt kaptam az apádtól. Azt mondta, te írtad.

Anyám sokáig nézte a papírt.

– Ez nem az én kézírásom.

– Most már tudom.

– Akkor miért nem jöttél vissza?

Gábor lehajtotta a fejét.

– Mert elhittem, hogy nem kellek neked. És mert gyáva voltam.

Anyám szeméből könnyek gördültek le.

– Én pedig azt hittem, te hagytál el minket.

– Nem tudtam, hogy gyermekünk lesz.

– Amikor megtudtam, már nem találtalak.

A két ember között ott feküdt harminc évnyi kimondatlan fájdalom.

– Születésekor ott akartam lenni – mondta Gábor. – Minden évben eszembe jutott a születésnapja. Még azt sem tudtam, milyen nevet adtál neki.

Rám nézett.

– Hogy hívnak?

– Anna.

Elmosolyodott, de a mosolyában fájdalom volt.

– Szép név.

Anyám ekkor megszólalt.

– Nem csak neked volt nehéz, Gábor. Nekem is.

– Tudom.

– Nem, nem tudod. Nem tudod, milyen volt egyedül hazavinni őt a kórházból. Nem tudod, milyen volt éjszaka lázasan mellette ülni, miközben reggel munkába kellett mennem.

Gábor lehunyta a szemét.

– Igazad van.

Nem próbált védekezni.

És talán éppen ezért anyám először nem fordította el a tekintetét.

Leave a Comment