2. RÉSZ – Samira asszony utolsó levele

A levelet újra elolvastam.
„Kedves Rosalía!
Ha ezt a levelet olvasod, akkor már valószínűleg elhagytad azt a házat, amelyben tíz éven keresztül szolgáltál.
Szeretném, ha tudnád, hogy soha nem voltál egyszerű alkalmazott a szememben. Amikor a fiam feleségül vette Lailát, azt hittem, olyan családot építenek majd, amelyben a tisztesség és a szeretet fontosabb lesz a pénznél.
Tévedtem.
Öt évvel ezelőtt, amikor még éltem, rájöttem valamire, amit a családom mindenáron el akart titkolni előled.
A tíz ingatlan nem ajándék, és nem is tévedés. Ezeket én vásároltam a te nevedre, mert tudtam, hogy egyszer szükséged lesz valamire, amit senki nem vehet el tőled.
Ne bízz Lailában.
De Khalidot se ítéld el addig, amíg el nem olvastad a második levelet.
A gyöngysor pedig nem tűnt el. Valaki elrejtette.
És az illető még mindig a házban él.
Samira.”
A levelet az ölembe ejtettem.
— Mamá, ez komoly? — kérdezte Mateo.
— Nem tudom, fiam. De valaki évekkel ezelőtt ingatlanokat vásárolt a nevemre.
Mateo megvizsgálta a tulajdoni lapokat.
— Ezek valódi dokumentumok. Holnap elmegyünk egy ügyvédhez.
Ekkor megszólalt a telefonom.
Ismeretlen nemzetközi szám volt.
Felvettem.
— Rosalía? — kérdezte egy férfihang.
— Igen. Ki beszél?
— Khalid vagyok.
A férfi néhány másodpercig hallgatott.
— Tudom, hogy Mexikóban vagy. Kérlek, ne írj alá semmit, és ne add át senkinek a dokumentumokat.
— Tíz év után most jut eszébe, hogy beszéljen velem?
— Rosalía, veszélyben vagy.
A vonal megszakadt.









