4. rész – Anyám egyetlen mondata

Aznap este titokban felhívtam anyámat.
Erika néni vette fel a telefont.
– Sára, kicsim?
– Anyával szeretnék beszélni.
Néhány másodperc múlva meghallottam a hangját.
– Itt vagyok, szívem.
Nem bírtam tovább.
– Anya, sajnálom, amit mondtam neked.
A vonal másik végén csend lett.
Aztán anyám halkan megszólalt:
– Tudom, hogy nem gondoltad komolyan.
– Honnan tudod?
– Mert ismerlek.
Elmeséltem neki a piros dossziét, a kölcsönszerződést és a Boglárka nevére készülő üzletrész-átruházást.
Anyám nem szakított félbe.
Amikor befejeztem, sokáig hallgatott.
– Sára, van valami, amit eddig nem mondtam el neked.
– Mi az?
– Amikor apád vállalkozása elindult, nemcsak pénzt adtam neki. A nagymamádtól örökölt lakásomat is eladtam, hogy finanszírozni tudjuk az első raktárt.
– Tudom.
– De van egy másik dokumentum is. Egy megállapodás arról, hogy a vállalkozás alapításához adott pénzemért cserébe részesedés illet meg.
Megdermedtem.
– Akkor te is tulajdonos vagy?
– A régi szerződés szerint igen. Azt azonban nem tudom, apád mit intézett azóta.
– Miért nem mondtad el?
Anyám hangja elcsuklott.
– Mert nem akartam, hogy gyerekként a pénz és a vállalkozás terhe nehezedjen rád.
– Anya…
– De most már nem maradhatunk csendben.
Aztán kimondta azt a mondatot, amely mindent megváltoztatott:
– A cég indulásakor nemcsak én adtam pénzt apádnak. A nagymamád is.
– Mennyit?
– Többet, mint amennyit apád valaha bevallott.









