11. rész – A nagymama utolsó kívánsága

Erika néni egy délután újra elővette a fémdobozt.
– Van még valami – mondta.
A doboz alján egy kis boríték lapult.
A nagymamám kézírása állt rajta:
„Sárának, ha egyszer már elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse.”
Anyám remegő kézzel bontotta fel.
A levélben a nagymamám arról írt, hogy mindig büszke volt rám, és reméli, hogy soha nem kell választanom a szüleim között.
Azt is leírta, hogy a család vagyonát nem a pénz teszi értékessé, hanem az, ahogyan az emberek bánnak egymással.
A levél utolsó sorai így szóltak:
„Ha egyszer valaki azt mondja neked, hogy csak az számít, kié a nagyobb ház vagy a drágább autó, jusson eszedbe: az otthon nem az ingatlanban van. Az otthon azokban van, akik nem hagynak el, amikor nehéz lesz.”
Anyám sírni kezdett.
Én átöleltem.
– A nagymama tudta, hogy ez fog történni?
– Nem – felelte anyám. – De ismerte az embereket. És tudta, hogy a pénz néha megváltoztatja őket.
A levelet eltettem.
Nem bizonyítéknak.
Emléknek









