Az anyósom vendégháznak használta az otthonunkat – amikor a férjem újabb rokont engedett be, olyan döntést hoztam, amit egyikük sem felejtett el

1. rész – Az ötszáz pesós fuvar

Chela néni három hatalmas bőrönddel állt az előszobánkban.

A kezében egy ötliteres vödör ecetes chilipaprikát tartott, Diego pedig már azon gondolkodott, melyik szobát adja neki.

Én csak álltam, és néztem a férjemet.

– Diego, emlékszel, mit ígértél nekem egy hónappal ezelőtt?

– Mariana, kérlek, ne most kezdjük!

– Nem most kezdjük. Már hónapok óta tart.

Chela néni zavartan nézett ránk.

– Gyerekek, ha gond van, én szívesen elmegyek…

– Nincs semmi gond, néni! – vágott közbe Diego. – Anyám mondta, hogy jöhetsz.

Ekkor elővettem a telefonomat.

Diego rám pillantott.

– Mit csinálsz?

– Fuvart rendelek.

– Kinek?

– Chela néninek.

A férjem elnevette magát.

– Mariana, ne csinálj már cirkuszt!

Néhány másodperccel később megérkezett a visszaigazolás.

A fuvar majdnem ötszáz pesóba került.

Megmutattam Diegónak a képernyőt.

– Az anyukád címe még mindig Guadalajara La Normal városrészében van, ugye?

Diego arca megváltozott.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Azt, hogy ha Beatriz meghívta a saját rokonát, akkor Beatriznek kell vendégül látnia.

Chela néni lassan letette a vödröt.

És ekkor megszólalt a telefonom.

Beatriz hívott.

Leave a Comment