1. rész – A végrendelet utolsó oldala

— A kulcsokat hagyd a konyhapulton. Holnap reggel jönnek a költöztetők.
Júlia úgy mondta ezt, mintha már minden eldőlt volna.
Nyolc nappal korábban veszítettem el a szüleimet egy tragikus autóbalesetben. Még mindig alig tudtam felfogni, hogy soha többé nem hallom anya hangját, és apa nem fogja megkérdezni, hogy ettem-e rendesen.
Én, Nóra, három éven keresztül velük éltem. Segítettem nekik, intéztem az orvosi időpontokat, főztem, takarítottam, és mellettük voltam a nehéz napokon.
A nővérem, Júlia, ritkán látogatta őket.
Most azonban ő ült a nappali közepén, egy fekete jegyzetfüzettel, amelynek első oldalára egyetlen szót írt: „ELADÁS”.
— A ház az enyém — jelentette ki.
Dr. Varga András, apánk ügyvédje, nyugodtan letette a végrendeletet az asztalra.
— Még nem olvastam fel minden dokumentumot.
Júlia elmosolyodott.
— Nincs szükség rá. Minden világos.
Az ügyvéd kinyitott egy lezárt borítékot.
— A szüleik hét évvel ezelőtt létrehoztak egy családi vagyonkezelő alapot.
— Mekkora összegről beszélünk? — kérdezte Júlia.
— Huszonhétmillió-négyszáztizenkétezer-hatszáznyolcvan dollárról.
Júlia arca elsápadt.
Az ügyvéd folytatta:
— Az alap elsődleges kedvezményezettje Nóra.
A nővérem felpattant.
— Ez lehetetlen! Miért ő?
Dr. Varga egy újabb levelet emelt fel.
— Mert a szüleik szerint egyiküknek tudnia kell az igazságot arról, ami tizenkét évvel ezelőtt történt.
Júlia hirtelen elhallgatott.
És először éreztem úgy, hogy nem a pénz az egyetlen titok a szobában.









